"Házasságaim"

„Házasságaim”

Már oviban nem rejtettem véka alá, én biza egyszer majd, férjhez akarok menni. Hihetetlen, hogy ez már így, kislány koromban megfogalmazódott! A lényeg, hogy lett is volna rá jelentkező, de hát már akkor se mindenkinek mondtam igenJ Sok puszilkodós napot követően viszont jött az első nagy szerelmem J. J-t már oviban is nagyon szerettem, így örömmel mondtam igen 20 évvel későbbi házassági ajánlatára kis pisisként.

Mivel egy általános suliba jártunk, így tovább folytatódhatott volna a románcunk, ha én éppen nem akarok szingli lenni, meg fiúkkal verekedni és egyéb nyalánkságok. Így az ovis „eljegyzésből” több évig tartó szakítás lett. Komoly dolgok ezek kérem szépenJ

Na de negyedikben megint összehozott minket a sors. Rajzol nekem szerelmes rajzot, mikor beteg voltam, hozta a házi feladatot, írt szerelmes verset, csinált nekem szívecskés nyakláncot győri kekszből, amire felírta filccel a nevünket. Mi többet kívánhatna egy 10 éves kislány:!!! Én persze cserébe megengedtem neki, hogy ha átjön hozzánk, akkor játszhat a PS1-emmelJ

Vagy két hét „járás” után, amibe a suli utáni hazakísérgetés is beletartozott, egy bizsu barbie gyűrűvel meg is kérte a kezem. Csak sajnos, mint a nők 10% mosogatás közben, így én is homokozás közben elvesztettem azt a csodaszép gyűrűmet. Na de elérkezett az esküvő időpontja. A délutáni játékidőben, mindenki ránk várt a homokozó szélénél és valami piros bogyókat dobáltak ránk, mert hát éppen annak érett be a termése. A pap, J akkori legjobb barátja volt.

Az elveszett gyűrűt, egy kulcstartó karikával pótolva, meg is kezdődhetett a ceremónia. Szebb esküvőt egy 10 éves kislány se várhatott volna, viszont a nászutunk, már csak arra az 1-1,5 órára korlátozódott,  amíg el nem kezdődött a lecke írás.  Viszont elég groteszk volt így utólag belegondolni, hogy beleültünk egy lyukas, rozsdás kádba, amit az udvaron találtunk és elkezdtünk „gondolázni Velencében”.  

Ezt már csak az a nőnapi ajándék tudta felülmúlni. Két haverja, mint a smasszerek, kitoloncoltak az osztályteremből, hogy az asztalomra tudja csempészni az ajándék csomagot.

Az esküvőre rá, hét két múlva meg is csalt egy másik lánnyal (hát már gyerek korban se lehet megbízni a pasikban, pláne ha Ő akarta ezt az egész nagy felhajtás) Több értesülés szerint vércikinek gondolták a fiúk ezt az egész cécót, mások szerint, csak meggondolta magát, de lényeg a lényeg lelépett.

Míg manapság halálba zokognám magam hasonló történések következtében, addig 10 évesen fogtam magam és elmentem másokkal játszani. Nem különösebben izgatott a dolog, csak egy kicsit rosszul esett. De legalább utána sikerült elvernem a későbbiekben játék közbenJ

Persze voltak még 6. osztályig visszatérő motívumok, hogy most meg már én akartam volna vele járni, vagy ilyesmi, míg kis 2. osztályosként meg én kosaraztam ki ugye. De 6. –ban eltanácsolták, így vége lett ennek a se veled se nélküled viszonynak. Ritkán, ha összefutunk az utcában, még köszönni se köszön, én meg hát, annyira halálra nem strapálom magamJ

Aztán jöttek a korábban említett komolytalan chatelgetések, illetve a virtuális lagzi. Ahol egy hét után pötyögtük be vagy 5 másik chathasználó tanú társaságában, hogy IGENJ Bár ezt se vettem komolyabban, mint az előzőeketJ

Aztán jött a kemény dió. Az első komolyabb barátom. Hát ő aztán már tényleg komolyan gondolta. Épp hogy csak betöltöttem a 18-at, és félkomolyan megkérdezte, hogy lennék e a felesége. Hát mosolyogtam, vihogtam, valahol örültem neki, valahol meg már tudtam, hogy nem őt akarom a gyerekeim apjának, de hát mit volt mit tenni: félkomolyan igent mondtam. Bár a lánykérés körülményei se voltak a leg ideálisabbak. Az ő szobájában, egy susogós nadrágban, atléta trikóban, mezítláb papucsban térdepelt elém, a „legény” inkább mint „vőlegény”, s tette fel rebegő hangon a nagy kérdést, ezzel párhuzamosan kiejtve a kezéből azt a  becses bizsu gyűrűt, amit nekem szánt. Szerettem a srácot, de nem így, szép is volt az a gyűrű, de nem eljegyzési. Ebbe csak az volt a gáz, hogy míg én majdhogynem elfelejtettem ezt az egész incidenst, addig ő egészen komolyan gondolta.  Így szakításunk során, ami nem volt egy egyszerű menet, a menyasszonyát, s nem a barátnőjét veszítette el.

Tanulság: Így két három komolytalanabb házasság után azt tudom mondani, hogy jól gondolja meg mindenki a dolgot! Amíg nincs papír nincs bajJ De azért valamikor csak tervezek egy „igazi” esküvőt egy „igazi” pasivalJ

Carry