A kezdetek....

A kezdetek...

Azt hiszem mindenkinek ismerős az az érzés, amikor úgy érzi, hogy talán VÉGRE megtalálta hosszas keresgélés után az Igazit. Lehet hogy nem szőke a haja, meg kék a szeme, a lovát még nem láttuk és a kastélyáról se tett említést, de mi mégis úgy érezzük, ennek így kellett történnie, ez a végzetünk. Ő a mi Ádámunk, Mr Big-ünk, vagy akárhogy is hívjákunk.

Először kissé félve közeledünk a kiválasztott díszhím felé, nehogy megint úgy járjunk mint legutóbb, amikor a boros üveget szorongatva Bridget Jonest megszégyenítő hangon üvöltöttük a csöpögős romantikus számokat.

Aztán, sajnos az esetek többségében néha rá kell jönnünk, hogy hiába csókolgatjuk a varangyot, abból nem királyfi, de az esetek többségében még lovag sem.

A blog célja olyan alapvető mars és vénusz közti különbségek, humoros és ironikus kifigurázása, amelyek minden nőt érintenek, foglalkoztatnak. Remélem szórakoztatónak találjátok majd a blogot és élményeitekkel majd színesítitek.


Üdvözlettel:
Carry és Samanta és Charlott

2011. november 10., csütörtök

Nem csak a szívedet az eszedet is felejtsd el ha jön Mr Big vagy Mack Darci

Nem csak a szívedet az eszedet is felejtsd el ha jön Mr Big vagy Mack Darci

A minap egy régi Glamourban láttam egy vicces képet, ahol a nő fut a repülő után és azt kiálltja: „kérem álljanak meg, a szerelemem ott viszi a szívemet a fedélzeten”. Hát ha még csak AZT vinnéJ Be kell látnunk, az ilyen esetekben az eszünket is. S ez nálam se volt másképpen.
Volt például egy fiú, aki ha azt mondta, egy óra múlva a Westendben, akkor tök mind1 mit csináltam, hol voltam, egy óra múlva a Westendben voltam. Ha szeretkezni akart akkor, megtörtént a dolog. S mikor szakított velem írásbeli és szóbeli érettségi között, akkor teljesen irracionális módon, a szóbeli napja előtt, kint sírtam az árokparton, utána epekedve. Ahelyett, hogy tanultam volna a tételeket, hogy aztán jobb fősulira tudjak majd felvételizni. Szóval a szerelemnél mindig a szívünket emlegetjük, közben az eszünk is odavész.
Emlékszem, a mostani kapcsolatom kezdetén is csináltam elég irracionális dolgokat. Például, hívogattam, hogy vajon merre járhat, vagy találkoztam az exével, hogy kicsit nyugodtabb legyek, aminek az volt az eredménye, hogy még inkább önbizalom hiányos lettem: volt nyelv vizsgája, tudott főzni, volt diplomája, rendes melója, és persze hosszú barna haja, kék szeme, és abszolút szerethető természete, vagy legalábbis annak tűnt. S mindezek után próbáltam nem hisztizni, ha néha néha összefutottak. Ma már ugye más a helyzet, mert csak max maileznek egymással, de anno ha az eszemre tudtam volna hallgatni, akkor tuti nem csinálom végig a dolgot. Aztán ott van az utazásom külföldre. Fél éve ha ismertem a párom és képes voltam egy egy hónapos melója miatt, kiutazni hozzá egy hétre, csak hogy láthassam. Egy egész napot utaztam: Feri hegy reptér-Frankfurt am Main- Köln vonattal- Aachen vonattal- kocsival, térképpel a lakásáig. Mi ez ha nem abnormális dolog???? Most komolyan, mit gondoltok??? Normális voltam??? Dehogy is!!! Egy pillanatig semJ
Nyilván nem bántam meg, mert azóta is együtt vagyok vele, de hát könyörgöm, anno ezt én honnan tudhattam volna, hogy így lesz, s nem egy két hónap múlva szakítás lesz a vége. Pláne hogy rá pár hónapra Stokiba ment 2 hónapra.
Sokat agyaltam rajta, hogy, hogy lehetne józannak maradni, az ilyen szerelmetes helyzetekben, de csak az  Ekvilibrium című film ugrott be, ahol szúrták magukat az emberek, hogy ne legyenek érzelmeik. Nem is rossz ötlet!
Bár mondjuk jobb lenne ilyenkor fel tudnám magamat pofozni, vagy minimum egy vödör vízzel le tudnám önteni magamat.
Hogy csokival pótolható e a hiányuk??? Sokan megpróbálkoztak már ezzel, s a boldogság helyett csak a kilók kúsztak fel kegyetlen módon. Az utána való epekedést a vagy az idő csillapítja, vagy egy gyors agyműtétJ Mert ugyebár minden fejben dől el!!!

Carry

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése