A kezdetek....

A kezdetek...

Azt hiszem mindenkinek ismerős az az érzés, amikor úgy érzi, hogy talán VÉGRE megtalálta hosszas keresgélés után az Igazit. Lehet hogy nem szőke a haja, meg kék a szeme, a lovát még nem láttuk és a kastélyáról se tett említést, de mi mégis úgy érezzük, ennek így kellett történnie, ez a végzetünk. Ő a mi Ádámunk, Mr Big-ünk, vagy akárhogy is hívjákunk.

Először kissé félve közeledünk a kiválasztott díszhím felé, nehogy megint úgy járjunk mint legutóbb, amikor a boros üveget szorongatva Bridget Jonest megszégyenítő hangon üvöltöttük a csöpögős romantikus számokat.

Aztán, sajnos az esetek többségében néha rá kell jönnünk, hogy hiába csókolgatjuk a varangyot, abból nem királyfi, de az esetek többségében még lovag sem.

A blog célja olyan alapvető mars és vénusz közti különbségek, humoros és ironikus kifigurázása, amelyek minden nőt érintenek, foglalkoztatnak. Remélem szórakoztatónak találjátok majd a blogot és élményeitekkel majd színesítitek.


Üdvözlettel:
Carry és Samanta és Charlott

2012. január 29., vasárnap

Az egyetlen normális pasi a földön

Az egyetlen normális pasi a földön



Tudom, talán kivételes vagyok ebből a szempontból, de hátha nem. Az egyetlen férfi egyed akinek nem kételkedek az érzéseiben az az apukám. Gyerek koromban, minden este mesét olvasott, és tulajdonképpen az életem összes pasi ügyét is vele vitattam meg mindig. Az óvodai copf húzogatástól, az első randiig és ő mindig türelmesen végighallgatott, helyenként tanácsokat adott…… Nem szólt soha semmibe bele, pedig azért jártam eléggé érdekes fazonokkal is. Az egyik a kispárnájába akarta folytatni magát, a másik meg a Gellért hegyről leugrani, aztán volt olyan is, aki az utcába kémkedett utánam, majd viaszpecsétes levelekkel és tábla csokikkal bombázott. Egészen napjainkig, amikor is gyakorlatilag, ha őszinte akarok magamhoz lenni, majdhogynem én udvarolok a srácnak. Apukám, meg nézi ügyes bajos botlásaimat, meghallgat, majd amikor a véleményét kérdezem, akkor mindig a következőket mondja: „Nehéz dolgok ezek”.  Ez férfiül annyit tesz, nem akarok beleszólni a dolgodba. Inkább kilóg a zsalugáter ablakon és végignézi a szakításomat a pasimmal, vagy jön értem éjfélkor kocsival, amikor éppen készülök lelépni egy randiról, minthogy szóvá tegye mit is teszek. Elég ha tudja egyben vagyok. Ennél többet nem is kívánhatna asszem egy lány sem.
Még azért se szólt, mikor egyszer nagyon részegen kellett hazahoznia kocsival, majd anyám kiabálására, csak annyit mondott, hogy: „hagyjad, biztos csak nagyon fáradt”. S ő az egyetlen férfi, aki nem féltékenykedik, ha meglát másik pasival, esetleg többet tartok a tűz felett. Általában ő az első aki mindenről tud, és az utolsó akinek hazudoznék.
Nem kíváncsi rá, hacsak el nem mondom, hogy hány pasival voltam eddig, nem hisztizik, ha más pasikkal beszélgetek és még az se zavarja őt, ha lánybúcsún ráfirkálnak az egyen pólómra, persze egy meghatározott részén. Olyannak fogad el, amilyen vagyok és nem akar megváltoztatni. Nem zavarja, hogyha túl sok haj van a lakásban, mert már megszokta, hogy nőkkel él együtt (anyu és én). A nézésedből látja, hogy valami bajod van, vagy egy szóból megállapítja rólad, hogy bizony te most azokban az bizonyos nehéz napokban jársz és nem akar veled ezért B vitamint szedetni, hogy kevesebbet kiabálj vagy sírj.
De hogy is jön mindez a pasi kereséshez. Freud szerint igyekszünk olyan férfit keresni magunknak, aki hasonlít az apukánkra, persze mindezt tudat alatt. Persze nincs apa komplexusom, félre ne értsetek, csak egyszer ha megszoktad már a jót… Az én esetemben, úgy gondolom elég magasra van rakva a léc a leendő hímegyed számára. Szóval FIÚK….szedjétek össze magatokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése