Boldog boldogtalanság…
Van az a pillanat, amikor úgy érzed, hogy kezdenek a helyükre kerülni a dolgok annak ellenére, hogy minden zavaros és homályos, aztán jön egy törés és már megint a saját tengelyed körül forgolódsz és nem érted mit akar tőled a sors. Sőt azt se tudod te mit akarsz!!!
Ez történt tegnap is a „nagy bemutatót” követően. Mint ha hideg vízzel leöntöttek volna, anyám eléggé elutasítóan nyilatkozott RÓLA. Leültem és eszembe jutott, hogy régen mindegyik kapcsolatomat addig fúrta, amíg ki nem nyírta teljesen őket. Hirtelen elfogott a rettegés, hogy sose leszek boldog így ebben a kapcsolatban sem, de a fáradságtól már sírni sem tudtam. Annyira hirtelen és attól függetlenül jól alakult, hogy teljesen meg is lepődtem a történteken, de tegnap rá kellett jönnöm, hogy a rózsaszín cukormáz mégsem annyira rózsaszín….
Az utóbbi idők görcsei teljesen kizsigereltek, s már úgy érzem lassan hogy kezd elfogyni az erőm. Lehet meg kéne adnom magam ennek az erőnek, s örök magányra ítélni magamat??? Még én se vagyok tisztában az érzéseimmel és most még ez is…. Legszívesebben most elvonulnék egy lakatlan szigetre hogy átgondoljam az érzéseimet, de nem tehetem. Kezdek összeomlani, ha eddig nem hát most….a szélén táncolok.
Nem értem magamat hogy engedhetek ennyire közel valakit ilyen rövid idő alatt közel magamhoz, nem értem miért érzem azt hogy ismerem, miért jó mellette ébredni, s miért érzem a lelki társamnak. Nem tudom hogy szerelmes tudok e lenni, pláne ilyen körülmények között és azt se tudom lesz e valaki akire anyám rá fog bólintani úgy teljes mellszélességgel, de sanszos hogy neki sose lesz senki se tökéletes.
Carry
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése