A megfejthetetlen

A megfejthetetlen

A napokban beszélgettem Samantával Mr. Bigről. Épp azt ecseteltem neki, hogy hál istennek semmi olyasmi érzés nem kavarog bennem, amitől rettegtem vele kapcsolatban. Esetemben, hogy a Nagy Ő szaladt volna sarkon. Azt meg már magamról se gondoltam volna, hogy ilyen rettentő erős tudok lenni a történtek után és secc perc alatt talpra állni. Aztán ahogy folyt Samantával a beszélgetés rá kellett jönnöm, hogy én már valahol régóta lezártam őt. Akkor nyáron, amikor bejelentette a kimenetelét, s amikor kiment, akkor már csak hónapok kérdése volt, hogy lezárjam magamban. Amikor kimondta azokat a bizonyos szavakat, nagyon meglepődtem, de azért mert azt hittem nekem fog elfogyni úgy a türelmem, hogy én teszem meg az első lépést. Ledöbbentem, amikor kimondta. Két napig csak feküdtem az ágyban és gondolkodtam, nem sírtam csak gondolkodtam.

Egyszerűen nem értettem semmit, a Máltai út, a közös élmények, a megvásárolt repjegy, a cuki kisgyerekes kép és mégis ő mondta ki….

Aztán Samanta manapság a következő kijelentésével lepett meg:

„a végén már csak az indokokat kerested, h vége legyen, vagyis te már régebb óta elengedted őt...és nézd meg milyen gyorsan más mellett horgonyoztál le..”

Elgondolkoztam rajta és igaza volt, vajon Mr. Big ezért engedhetett el, rettegett tőle hogy én mondom ki előbb. Vagy tudta, hogy már alább hagyott jóval a rajongásom irányába?

Aztán Samanta hozzá tette: „sok esetben az enged el, akinek nehezebb”. Na most már tényleg nem értettem semmit, ha én tényleg szeretek valakit akkor foggal körömmel ragaszkodom hozzá és nem elengedem a kezét???!!! Majd jött a következő hozzá szólás: „ha szeretünk vkit, sok esetben nehéz vkivel együtt lenni, de van, h még nehezebb nélküle...és aztán nem tudod ezt feldolgozni”

Most már tényleg rettenetesen összezavarodtam e téren, hogy mi lelhette Mr. Biget. Bár bevallom őszintén nem a remény csillant fel bennem, hanem inkább pusztán az érthetetlenség, ami körüllengte az egész szakítást. Aztán Samanta benyögi a következőt: „elment és nem volt felkészülve arra, h milyen lesz nélküled”. Gondolkodtam, gondolkodtam de továbbra se értettem semmit. Mr. Big azt mondta nem biztos benne hogy velem képzeli el a jövőt, viszont úgy érzi későbbiekben meg fogja bánni ezt a döntését. Ha itthon marad összeköltöztünk volna, viszont így hogy kiment kicsi a lángja a kapcsolatnak. Fontos vagyok neki és hiányzom, de mégis elenged….  Depressziós is a kapcsolatunk miatt, meg „érzelmi roncs” saját bevallása szerint.

De ha Mr. Big csak összezavarodott amúgy meg rájön, hogy én kellettem volna neki, akkor vajon megpróbál visszatérni majd az életembe? Vajon én hagyom valaha is hogy megpróbáljon visszatérni az életembe? Létezik a szeretem tehát elengedem? Vagy csak valami szirupos filmből szedett klisé az egész? Talán egyszerűen csak megérezte hogy nem betört engem csak behódoltam neki?

„Megertem, hogy nem akarsz beszelni velem... Azert remelem, egyszer majd sikerul. Es hogy nem keseruseggel fogsz gondolni ram vagy az egyutt toltott idore. Tudom, hogy nehez. Nagyon sajnalom, hogy fajdalmat okoztam neked. Tenyleg... Tiszteletben tartom a dontesedet, es nem foglak keresni, meg ha nem is lesz konnyu..., de azert orulni fogok barmilyen eletjelnek, amit esetleg megis adsz magadrol.”

Ez volt az utolsó levél amit Mr. Bigtől kaptam. Akkor amikor olvastam, megremegtem. Hiába próbáltam lezárni, de egy ilyen levél után nem tudtam hogy a maradék reményt próbálta vennem felkelteni, vagy csak tovább szépíteni a vele való szakítást. Remélem egyszer azért lelepleződnek ezek a kulissza titkok majd…. Mert a Márai Gyertyák Csonkig égnekben sem tudtam meg a sztori végét:D

Carry

Samanta kommentje a levélhez: „szerintem ez egy szerelmes srác végső vallomása”; „enegedett téged, h megtalált önmagad, de reméli, h nem zárod ki őt az életedből teljesen és egyszer csak nyitsz majd felé”-  Pusztán önáltatás lenne?