Sorsszerűség?

Sorsszerűség?

Hihetetlen hogy a T-vel való találkozásomat követően, a rapidrandi elmaradt, amit vérciki módon, a helyi kávézó pultosától sikerült megtudnom, na de sebaj, az csak esettanulmánynak szántam volna amúgy is. De hogy G –vel, a mester cukrásszal való találkozásomat meg a levelező rendszerem nem várt lefagyása akadályozta és hiusította meg végérvényesen…. Ezt valamiféle sorsszerűségnek kell vennem úgy érzem. Aztán tegnap találkoztam P-vel. Reményekkel telien, jókedvűen érkeztem a randira, bár kissé késve a nagy hóesés miatt, de szinte szaladtam, hátha rá vártam eddig, csak el ne fusson mielőtt még odaérek. Oda is értem a Burger King elé, egymásra néztünk, ő kisétált és…..elkezdtünk beszélgetni. Semmi! Mondom, hátha ideges a srác, csak nem hangolódtunk még egymásra, de sajnos a randi közepére rá kellett jönnöm, hogy hiába vagyunk rettentő egyformák papíron, nincs semmi szikra köztünk, vagy lehet hogy részéről volt, de én nem éreztem semmit, de semmit. Forralt borozás közben ráadásul még csúnyán be is égettem magam, hát mint mindig. Szépen leittam a nadrágom, meg úgy mindenem J Pedig akik már régóta ismernek engem, azok azt szokták mondani rólam, hogy csak azt öntöm le, aki nekem nagyon szimpatikus és akarok tőle valamit. De mivel ebben az esetben saját magamra esett a választásom, ezt a helyzetet nem tudtam hova tenni. Idegesen és nevetve próbáltam szépíteni, de nem ment. De egyre több időt ültünk ott, annál jobban éreztem hogy nem ő kell nekem. Na meg hogy kissé még éretlen ő egy igazi kapcsolatra, akármennyire is azt híreszteli magáról, hogy ő már aztán, család kutya asszony párti. Még ezzel a projekttel várnia kell! Mellesleg valahogy megéreztem, hogy más, mint a kockák általában véve. Hát igen, későbbiekben ki is derült hogy hiába dolgozik egy kocka cégnél, ő egy logisztikai vezető, tehát nem kocka. Sejtettem J! Lehet ez volt a baj, kiszagoltam! Pedig annyira cuki volt, hozott piros pöttyös túró rudit, mert emlékezett rá az e mailekből hogy azt szeretem, isteni forralt bort ittunk, de egyszerűen ami nem meg…..

Pedig szerinte amikor magamról beszélek akkor róla beszélek, meg az ÉN típusú lányok a zsánerei, meg a szemem milyen szép és még sorolhatnám.

A találkozás végeztével úgy láttam, hogy én viszont rettentően bejöttem neki, de hál istennek nem kérdeztem meg azonnal, hogy mikor találkozzunk legközelebb, mert egyszerűen nem tudtam volna mit mondani neki. Aztán mikor este épp, hogy nyitottam volna ki a kapu ajtót sms-t kaptam. T volt az! Bár ezt már tulajdon képen hazafelé menet eldöntöttem, hogy őt hozom ki győztesnek a pályázók közül, meglepett az irányomban való heves érdeklődése. Aznap este vagy 4 sms-t váltottunk, de az egyik az mindent vitt! Mikor egy válaszára kitérő választ adtam, arra hivatkozva, hogy megpróbálom megőrizni a női titokzatosságom, akkor a következő választ írta vissza: Challenge accepted! :)

Ohhh, na micsoda meglepetés, egy férfi küzdeni akar értem, ezt már szeretem. S ezzel a gondolatmenettel nyugtáztam a napot, hogy felkészülhessek, a pár nap múlva ismét esedékes randinkra.

Most úgy érzem ismét beleugrok egy gödörbe, amibe nem kellene, de egyszerűen a sors bele taszigál és nem tudok mit tenni ellene. Talán meg van ennek is a maga értelme…. Mindenesetre volt az a pillanat, amikor egymás szemébe néztünk T-vel az első találkozáskor. Nem tudom hogy csak pusztán megijedtem tőle, vagy saját magamat láttam e benne és ez rémisztett meg, de az biztos hogy még ehhez hasonlóval eddig nem találkoztam. Ott volt benne a vonzalom, a csalódás, s én magam. Mintha már régről ismerném, csak tudnám honnan. Most úgy érzem emberemre akadtam, de nem tudom belesétáljak e. Tudom mi mindenre vagyok képes, csak azt nem tudom ő mi mindenre képes….

Carry